2012. március 24., szombat

Májustól 142 forintot kell fizetniük a Magyar Telekom ügyfeleinek


Büntetik a sárga csekkes ügyfeleket

Májustól 142 forintot kell fizetniük a Magyar Telekom ügyfeleinek, ha számláikat sárga csekken fizetik be. Csak annak nem kell tranzakciós díjat – a népnyelv szerint büntetést – fizetnie, aki banki átutalással vagy interneten, elektronikus számlán rendezi tartozását.

A Magyar Telekom a napokban, az aktuális számlákkal együtt küldött levelet ügyfeleinek, amelyben az áll: a május 1-je után csekken befizetett T-Home- és T-Mobile-számlák után tranzakciós díjat, 142 forintot számolnak fel. Még annak is, aki ügyfélszolgálaton, illetve T-Pontokon egyenlíti ki számláját. A díj alól csak az mentesül, aki banki átutalással, elektronikusan vagy csoportos beszedéssel rendezi tartozását.

A Magyar Telekom közleményt adott ki a témával kapcsolatban. Ebben az áll, hogy a díjat elsősorban környezetvédelmi okokból vezetik be, azért, hogy az ügyfelek kevesebb papírt használjanak. A 142 forintos összeget pedig azzal indokolták, hogy ennyibe kerül egy csekk postaköltsége.

A Magyar Posta sajtószóvivője, Szerdahelyi Kinga megvédte a sárga csekket, lapunk kérdéseire a következőket válaszolta: – Az ügyfél oldaláról nézve ez a legegyszerűbb, ráadásul ingyenes fizetési mód. Egyszerű, mivel nem kell kitöltögetni, és úgy kerül a fogyasztóhoz, hogy az minden információt tartalmaz. Több mint 2700 postahelyen, 350 mobilpostán befizethető. Rugalmas, mert folyószámla hiányában is lehetősége van bárkinek rendszeres fizetésre, megbízható, hiszen a felvételt követő 2. munkanapon megérkezik a címzetthez. Az emberek ütemezni tudják a befizetéseket, ami fontos a mostani gazdasági helyzetben – ez csoportos beszedésnél nem lehetséges: ott leemelik a pénzt az adott időpontban.

Simon Dezső, az MSZOSZ Nyugdíjas Szervezetének elnöke is tiltakozott: szerinte a szolgáltató a költségének egy részét át kívánja hárítani a nyugdíjasokra, méghozzá azokra a kis jövedelmű nyugdíjasokra, akiknek nincs bankszámlájuk, és nem interneteznek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pedig vizsgálni fogja a tranzakciós díj bevezetését. Fülöp Zsuzsanna szóvivő szerint az ilyen típusú díjtételek bevezetése, az általános szerződési feltételek módosítása lehet tisztességtelen, de ennek megállapítására a bíróság jogosult.

A papírszámlához kapcsolódó adminisztrációs díj bevezetésébe 2008-ban az UPC-nek egyszer már beletört a bicskája: a távközlési szolgáltató akkor csak 100 forintot kívánt külön kiszámlázni ügyfeleinek a sárga csekkekért, a tiltakozások miatt azonban egy hónappal a bevezetés után törölte a díjtételt. A 2008-as eset kapcsán az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, az APEH és a GVH is vizsgálódott. (DélMagyar)

2012. március 23., péntek

Iratkezelés tanfolyam - országos siker

Iratkezelés tanfolyam - országos siker

2012. március 22-én Budapesten nagy sikerrel megtartásra került a DWP Dokumentumkezelés és folyamatmenedzsment Portál első Iratkezelési tréningje. Az oktatásra Nyíregyházától és Pécstől elkezdve Pakson át Salgótarjánig jelentkeztek, akik egy, betegség miatt távolmaradón kívül mind meg is jelentek.

A budai zöldövezetben fekvő konferencia hotel jó választásnak bizonyult, mert mind autóval, mind tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető ponton helyezkedik el.

Tematika:

- Módszerek napi munkánk hatékonnyá tételéhez: beérkező, kimenő és belső iratok kezelése
- Hatékony nyilvántartás-kezelés: iktatókönyvek kezelése, kézbesítőkönyvek
- Elektronikus iktatás és dokumentumkezelés
- Szkennelés, digitalizálás, szkennerek
- A rend kialakítása és megtartása a kézi irattárban
- Központi irattár kialakítása és kezelése, szakszerű használata
- Archiválás mesterfokon - kevesebb helyen és kisebb költséggel
- Az Iratkezelési szabályzat és Irattári terv
- Felkészülés az ellenőrzésre - mit vizsgál(hat) a NAV - és hogyan készüljön rá?
- Kevesebb papírral, takarékosabban, gyorsabban - a papírmentesítés lehetőségei, automatizálás, elektronikus számlázás, digitális szerződéstár.
- Gyakorlati útmutató - hogyan kezdjük el és merre haladjunk? Segítség az elektronikus dokumentumkezeléshez, fizikai iratkezeléshez, szabályzatkészítéshez.

A tréninget az iratkezelési és dokumentumkezelési tanfolyamok szakértője a nagy sikerre való tekintettel április 26-án ismételten megrendezi. Bővebb információ a DWP Dokumentumkezelés és folyamatmenedzsment Portálon: Iratkezelési tréning >>>.

Kapcsolat: Fodor Zoltán, szakmai igazgató, 06/30/600 31 26

2012. február 25., szombat

Iratkezelés oktatás a szakértőtől


Iratkezelési tréning - gyors segítség

A cégekre egyre több piaci és jogszabályi nyomás nehezedik. Az adóhatóság ellenőrzései gyakrabbak és alaposabbak lesznek – Ön és cége cége nyugodtan áll elébe? Kerülje el a bírságot - mindenféleképp érdemes eljönnie vagy elküldeni munkatársait tanfolyamunkra!

Iratkezelés tréning – expressz képzés

Frissítse fel és erősítse meg tudását! Jöjjön el 2012. március 22-én, majd kamatoztassa már másnap a tréningen tanultakat.

Kedvezményes ellenérték 2012. március 8-ig HUF 25.000,- + ÁFA/fő - utána HUF 35.000,- + ÁFA/fő.
Az első 10 jelentkező egy kétórás csoportos konzultációs lehetőséget kap az ellenértéken belül! Az első 10 jelentkező megkapja "Dokumentumkezelési Audit - iratkezelés mesterfokon" PDF könyvet, letölthető formában!

Jelentkezzen még ma! Iratkezelési tréning jelentkezési lap >>>, (DOC formátum!) vagy kérje jelentkezési lapunkat a 30/600 31 26 telefonszámon!

Az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség >>>, (IDSzSz) támogatásával! Valamennyi jelentkező megkapja az IDSzSz által készített "Kkv bevételnövelés iratkezeléssel" e-könyvet elektronikus formában!

Az egynapos téringen a következő témák kerülnek terítékre:
- Módszerek napi munkánk hatékonnyá tételéhez: beérkező, kimenő és belső iratok kezelése
- Hatékony nyilvántartás-kezelés: iktatókönyvek kezelése, kézbesítőkönyvek
- Elektronikus iktatás és dokumentumkezelés
- Szkennelés, digitalizálás, szkennerek
- A rend kialakítása és megtartása a kézi irattárban
- Központi irattár kialakítása és kezelése, szakszerű használata
- Archiválás mesterfokon - kevesebb helyen és kisebb költséggel
- Az Iratkezelési szabályzat és Irattári terv
- Felkészülés az ellenőrzésre - mit vizsgál(hat) a NAV - és hogyan készüljön rá?
- Kevesebb papírral, takarékosabban, gyorsabban - a papírmentesítés lehetőségei, automatizálás, elektronikus számlázás, digitális szerződéstár.
- Gyakorlati útmutató - hogyan kezdjük el és merre haladjunk? Segítség az elektronikus dokumentumkezeléshez, fizikai iratkezeléshez, szabályzatkészítéshez.

A tréninget a Dokumentumkezelési Akadémia oktatói, illetve dokumentumkezelési tanácsadók vezetik.

Jelentkezés: a letöltött jelentkezési lap kitöltésével és visszajuttatásával. Jelentkezzen még ma! Iratkezelés tréning jelentkezési lap >>>, (DOC formátum!) vagy kérje jelentkezési lapunkat a 30/600 31 26 telefonszámon!

A férőhelyek korlátozott száma miatt kérjük, jelentkezését mihamarabb küldje meg a fent megadott módon vagy az alábbi elérhetőségünk egyikén!

Jelentkezési határidő: 2012. március 15.

A DWP Dokumentumkezelési Portál az iratkezelési, dokumentumkezelési oktatások szakértőjeként szeretettel várja Önt tréningjén!

Néhány eddigi partnerünk: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., MINISZTERELNÖKI HIVATAL, RICHTER GEDEON Nyrt., CANON Hungária Kft., DÍJBESZEDŐ HOLDING Zrt., KODAK Magyarország Kft., Sanofi-Aventis/CHINOIN Zrt., Xerox Magyarország Kft., ÁLLAMI AUTÓPÁLYAKEZELŐ, Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium, XAPT Hungary Kft., DIÁKHITEL Központ Zrt., Synergon Informatika Nyrt., Océ-Hungária Kft., IRON MOUNTAIN Magyarország Kft., Alerant Zrt., FŐTÁV, FŐGÁZ, NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG, QUATTROSOFT Kft., Rhenus Office System (Rhenus Archico) Kft., ECM Consulting Kft., Montana Tudásmenedzsment Kft., GRID CEE Tanácsadó Zrt., Prognax Kft., BCS Business Consulting Services Kft., UniOffice Rendszerház Kft., OVITAS Magyarország Kft., ELO Digital Office Kft., DocuScan Dokumentumkezelő Kft., EasTron Kft., Cardinal Számítástechnikai Kft., Flexus Consulting Kft., KOFAX (DICOM )Magyarország Kft., HyperTeam Kft., DMSOne-netTeam Zrt., Szervízpark Kft., PMS Kft., Docugroup Csoport, Eurodoc2000 Kft., FreeSoft Nyrt., ECOVALOR Tanácsadó Kft., Care-All Kft., AKTÍV REKORD HUNGÁRIA Kft., PRINTSOFT-Hungary Kft., OffiSys Kft., Zalaszám Informatikai Zrt., Delta Informatikai Zrt., UniOffice Rendszerház Kft., Szintézis Informatikai Zrt., Konica-Minolta, ING Bank Zrt.

További információ és kapcsolat
Fodor Zoltán szakmai igazgató
Mobil: 30/600 31 26
E-mail: oktatas@docuworld.hu

2011. december 17., szombat

Újraértelmezi a képkeresést a Xerox

Újraértelmezi a képkeresést a Xerox

Négy új képkereső megoldást fejlesztettek a Xerox kutatói. Ezeket a legfrissebb innovációkat már közzé is tették az Open Xerox oldalon, ahol a felhasználók tesztelhetik, próbálgathatják az új eljárásokat és adhatnak közvetlen visszajelzéseket a Xerox szakembereinek.

Similar Image Search
Ezzel a technológiával bármely számítógép képes lesz arra, hogy a keresési beállítások után egy másodperc alatt akár 5 millió képet is lefutasson, és megkeresse köztük a célnak legmegfelelőbb felvételt. A Xerox már a rendszer továbbfejlesztésén gondolkodik, és azt tervezik, hogy a technológiát áthelyezik egy számítástechnikai felhőbe, amelynek köszönhetően több százmillió kép közt lehet válogatni valós időben.

Image Categorizer
A Nemzetközi Imagenet verseny győztes alkalmazása, amely automatikusan bekategorizálja a képeket azok tartalma szerint. Hirdetéskészítők, fotósok számára optimálisan használható ez a megoldás, miután olyan algoritmussal dolgozik, amely precízen elemzi és osztályozza a képen látható formákat, ábrákat. Anélkül képes megtalálni egy „almát”, vagy „naplementét” megörökítő fotót, hogy az azon látható képi információt előzőleg szövegesen bejelölték volna.

Aesthetic Image Search
A legtöbb ma használatos képkezelő módszer a képek alkotóelemei alapján „találja ki” mi is látható a képen. Például ha kerekek és út van a fotón, akkor az adott felvételt inkább autóként sorolja be, és nem zsiráfként. Viszont ez a megoldás nem alkalmas arra, hogy a képek közti esztétikai különbségeket nyilvánvalóvá tegye.  Az Aesthetic Image Search viszont felismeri a képek egyedi jellemzőit, és képes megkülönböztetéseket tenni a fotók közt. Így például a tengerparti képek esetében a hosszú beállítással rögzített selymes hullámokat is tudja önálló kategóriába rendezni.

Catepix
Kifinomult képelemző technológia, amely egyben egy szórakoztató applikáció is. Megvizsgálja a felhasználó Facebookra feltöltött fotóit és elemzést ad azok alapján a fotón látható ember személyiségéről. A kapott eredmény pedig megosztható az ismerősökkel, akik maguk is felvehetik ezt az applikációt a saját Facebook accountjukra. (Xerox)

2011. december 10., szombat

Üzleti folyamatok és adminisztráció tanfolyam - jelentkezzen most karácsonyi kedvezménnyel!

Üzleti folyamatok és adminisztráció tanfolyam - jelentkezz most karácsonyi kedvezménnyel!


A tanfolyamról sokat tudok és szeretek beszélni - egy-két dologra azonban különösen büszke vagyok. Ilyen például, hogy a képzésre Zalaegerszegről is volt hallgató, illetve a a január végén induló következő kurzusra Kazincbarcikáról is jelentkeztek. Egy másik büszkeség a "visszatérő" hallgatói kör: a Richtertől és a Montanától hárman, a MOL-tól négyen végezték már el - és van jelentkező a következő tanfolyamra is... :-)

Dokumentumkezelési tanfolyam tájékoztató >>>

****

Napjaink üzleti életét az erőforrásokkal való takarékoskodásra, a költségcsökkentésre és az egyre hatékonyabb üzleti és háttér (kiszolgáló, adminisztratív) folyamatokra törekvés jellemzi.

A dokumentumkezelés (iratkezelés, tartalommenedzsment) egy olyan, nem igazán szem előtt lévő, de nagyon fontos eszköz, amely a fenti célokhoz járul hozzá. Ezen túl fontos lehet a törvényi megfelelés, mert tudni kell, hogy az ellenőrzés az állami szervek részéről egyre erősödik!

Nagyon sokan vannak (a kis- és nagyvállalatok körében egyaránt), akik hallottak már róla, de nagyon kevesen vannak, akik igazi mélységében ismerik a lehetőségeit és így nem is tudják hatékonyan cégük, vállalkozásuk túlélésében vagy versenyképesebbé tételében felhasználni.

A recesszió úgy tűnik, hogy nem múlik, hosszabb távon stagnáló gazdaságra kell berendezkednünk. Lehet, hogy ez a recesszió nem az egész gazdaságot érinti és nem lesz igazán mély és átfogó, de Ön, vagy közvetlenül, vagy közvetve érintett lehet – jelenleg úgy tűnik, hogy a nehézségek vagy Önt (cégét) vagy partnereinek, ügyfeleinek, felhasználóinak egy részét minden bizonnyal érintik vagy érinteni fogják.

Ha Ön megtett minden saját vállalkozása, munkahelye és családja túléléséért, jövőjéért, boldogulásáért – akkor nyugodt lehet. Engedje meg azonban, hogy egy további eszközre hívjuk fel figyelmét: mi most a dokumentumkezelést ajánljuk a figyelmébe, amellyel gyorsan csökkentheti a költségeit és növelheti cége, vállalkozása hatékonyságát!

Azok a vállalkozások, amelyek bátran használják a dokumentumkezelés és a folyamatmenedzsment eszközeit, sikeresebbek és több profitot hoznak gazdáiknak. Napjaink válságos környezetében pedig egyszerűen a túlélést jelentheti - azaz a sikeres válságkezelést.

Dokumentumkezelési Akadémia oktatásunkkal olyan tudás felé mutatunk utat, amellyel biztonsággal elkerülheti a buktatókat és hosszabb távon is sikeressé, jövedelmezővé teheti vállalkozását.

Dokumentumkezelési tanfolyam tájékoztató >>>

Miért jó a dokumentumkezelés?

Mielőtt neki szoktam indulni az írásnak, a dokumentumkezelés fogalmának mindig szentelek egy percet. A dokumentumkezelés fogalma ugyanis sok embernek sokfélét jelent: ez a széttartó gondolkodás sokszor lehet jó -, de itt és most kimondottan nem az.
Problémát okozhat például - ami gyakran előfordul -, hogy szinonimaként használják az iratkezeléssel. Számos más gond is akad, amelyre a cikk terjedelme miatt nem térhetünk ki. Egyszerűen szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az általunk az egyszerűség kedvéért dokumentumkezelés néven futó eljárásokkal, megoldásokkal, technológiákkal érdemes egy kicsit alaposabban megismerkedni - annál is inkább, mert a dokumentumkezelés határai szinte állandóan változnak. Elegendő, ha csak az e-mailekre gondolunk, amelyek néhány éve alig bírtak jelentőséggel, ma pedig külön ágat képviselnek a dokumentumkezelésen belül.

Most tehát nem vizsgáljuk, hogy mi mindent is takar a fogalom, ugyanakkor, ha mégis muszáj (és muszáj) valahogy meghatározni, akkor egyszerűen megközelítve, a dokumentumkezelés kézzelfogható formában mindenekelőtt a költségcsökkentést és a szervezeti folyamatok hatékonyabbá tételét jelenti.Ennél egy fokkal összetettebb megközelítésben a dokumentumkezelés a piacokkal, az ügyfelekkel, az értékesítéssel, a termeléssel - és általában - a szervezeti folyamatok működésével, működtetésével kapcsolatos ismeretek jövedelmező előállításának, felhasználásának, tárolásának és újrafelhasználásának tudománya.

Versenyképesség és válságkezelés, avagy mi jellemzi most a magyar dokumentumkezelést?

A magyar vállalkozások a válság hatására két nagy szegmensre osztódtak. Az első részbe azok tartoznak, akik valamilyen oknál fogva megőrizték piacaikat - számukra a dokumentumkezelés eszközei a versenyképességük növelésének egy lehetőségét jelentik.

Azok, akik nem voltak ilyen szerencsések, válságkezelő programokba fogtak - de számukra is hasznos tudást és lehetőséget biztosítanak a dokumentummenedzsment megoldásai, akár még az is elképzelhető, hogy pont azokat, amelyekkel más vállalkozás a versenyképesség miatt vezet be.A magyar dokumentumkezelést másfelől nagyon nehéz kategóriákba sorolni. Körülnézve egy kicsit olyan viszonyokat találhatunk, mintha egy hadseregben a számszeríjtól kezdve a robotrepülőgépekig minden technológia szerepeltetné magát. A legkisebbektől a legnagyobbakig rettenetesen széthúzódik a mezőny, főleg a rendelkezésre álló ismeretek kapcsán. Van, aki nem is tud, de nem is akar ilyenekkel foglalkozni, mások pedig már a fenntarthatósággal, zöld irodával, felelősségvállalással kapcsolatos komplex megközelítés egyik elemeként tekintenek rá.

De érdemes egy rövid kitekintést adni arra vonatkozóan is, hogy mi határozza, határozhatja meg a fejlődést, a közelebbi vagy távolabbi jövőt, merre is tart dokumentumkezelésünk.

A közeljövő trendjei

Amikor valaki liaisonba kezd a dokumentummenedzsmenttel, nem árt tudnia, hogy nem felszínes kalandba bocsátkozik. Vége azoknak az időknek, amikor a fejlesztők csereszabatosak voltak. A rendszerek, árak, megoldások minősége mellett a szolgáltató már legalább akkora hangsúlyt kap. Amennyire meg tudja könnyíteni egy szervezet életét egy jó szolgáltatóval való közös munka, annyira meg is tudja keseríteni az életét, ezért érdemes az ár mellett figyelembe venni azt, hogy mennyire tudunk majd együtt dolgozni 10 vagy akár 20 évig is.

Említést tettünk arról, hogy mennyire nem egységes a dokumentumkezeléssel kapcsolatos ismeretek tárháza. Ezt az állapotot szeretné megváltoztatni a magyar dokumentumkezelés átfogó szakmai szervezete, az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség (IDSZSZ), amely felhasználók és szolgáltatók független szolgáltatójaként keretet ad a szakmásodásnak, a tudás, az ismeretek gyűjtésének és terjesztésének.

A magyar közigazgatás viszonya alapvetően meghatározó a dokumentumkezelés egészének és részeinek további térhódításában. A közelmúlt híre például, hogy a kifizetések felgyorsításához a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elektronikus számlázást kívánt bevezetni - ez nyilván lökést adhat ennek a területnek. Az elektronikus levéltár szintén számos kérdésre fog választ adni (és remélem, hogy a megválaszoltaknál kevesebb új kérdést vet majd fel...)

Az okostelefonokkal történő dokumentumkezelés ma a prémium kategória, amely számos vállalkozásnál egyelőre nem bír jelentőséggel. Ugyanakkor mindenféleképp érdemes figyelni az itt elért eredményeket, mert terjedni fognak. Különösen, ha a dokumentumkezelés fogalmat helyettesítjük az ügyintézés fogalommal.

A felhősödés szintén olyan trend, amely már most is jelentős befolyást gyakorol. Sokan kivárnak ugyan, biztonsági vagy más okokból, de tudni kell, hogy a költségek, infrastruktúrába való beruházások előbb-utóbb szinte minden szervezetnél felvetik a „felhő vagy nem felhő" kérdést.

Törvényi megfelelés - a bőrünkre megy

A végére maradt még egy nagyon racionális és földhöz ragadt érv a dokumentumkezelés elterjedése mellett. Jövő évtől kezdve a vállalkozások üzleti adminisztrációjára kiemelt figyelmet fordít a NAV. Nem lehetnek elveszett számlák, nincs több lángoló vagy szennyvízben elúszó irattár - mindenkinek fel kell kötni a gatyáját, hogy meg tudjon felelni az adóellenőrzések támasztotta követelményeknek. (CW)

Elektronikus dokumentumkezelés a Legfőbb Ügyészségen

A Legfőbb Ügyészség az  Ügyészségi eljárások elektronizálása  című, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program (EKOP) keretében benyújtott sikeres pályázata eredményeként 613.800.000 Ft uniós forráshoz jutott, melyből elektronikus irat- és dokumentumkezelő rendszer létrehozását kezdte meg. A projektmegvalósítás folyamatban van, a befejezés tervezett határideje 2012. március 30.
A Legfőbb Ügyészség a projektből fakadó tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a fejlesztés állapotáról, a megvalósult és tervezett projekttevékenységekről naprakész információkat nyújt awww.mklu.hu/ekop-uee honlapon. (MTI-OS/Legfőbb Ügyészség)